Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Turiyam jóga: A Belső Erő jógája

 
 
2008.03.16. Fitt élet
 
A jóga tanításai több ezer év után is időszerűek, hiszen a több ezer éves tudomány komplex testi-lelki-szellemi fejlődést kínál a ma embere számára, így a modern életmód megpróbáltatásai közepette óriási támogatást nyújt a testi-lelki feszültségek oldásában.
Fitt élet
A jóga számomra a kiteljesedést hozta el. A belső fejlődésem lehetőségét, melyen keresztül rámutatott nehézségeimre, felelősségemre. Kiragadott, átadott belső terem vezetésének, belső vezetőmnek - hála érte. Meghívott belső táncomba, beavatott az élet táncába, az élet szakrális terébe.

 

A Turiyam jóga célja

A Turiyam jóga célja: hogy értsd az elme és a szív működését, valamint, hogy szív és elme összhangját gyakorolni tudd. Így a Turiyam jóga célja a mélyebb önismeret: megérteni a gondolkodás, érzés és a cselekvés működését a mindennapok folyamatában. A Turiyam jóga célját tekintve, híd elme és szív között mely híd, a testi-leki erőnlét, táguló tudat, az érzékek, az észlelés kapuinak megnyitásához vezeti a gyakorlót.

 

A mindennapi gyakorlat

A gyakorlás a hétköznapok körülményeihez igazodik, s használja a felkínált lehetőségeket. Ez a hozzáállás óriási segítség számodra akkor, ha célod a mindennapokban megtartani egyensúlyodat, a felmerülő nehézségek közeppette is.

 

Belső erő - A szíved erejével

Azt gondolom, hogy fejlődni, változni elszántan érdemes, hogy a régi szokások meghalásával újjászülethessen egy jobb minőség, egy ragyogóbb, emberibb, teljesebb, jobb forma. Erősebb testtel, a szív erejével, a lélek tisztaságával, töretlen jobbra vágyással egy új ember, aki törekvésében magáért, másokért, az életért van, belső ereje birtokában.
A Turiyam jóga dinamikus-, statikus-, transz- és táncelemekkel dolgozik. Oldott, gyengéd finomenergia munkát, a test és lélek mélyebb értését és tudását, a régi szokásokból való elmozdulást, kimozdulást tanítja. A légzés és mozgásmeditációs gyakorlatok ébresztik érzékelésedet, intuiciódat, energiával látják el a belső szerveket, oldják a testi-lelki blokkokat, megnyitják az észlelés kapuit.

 

A Turiyam jóga és az elemek

A Turiyam jóga része az elemekkel való finomenergia munka is, mely gyakorlás visszavezeti a természetből kiszakadt, egyensúlyát vesztett mai embert, a saját belső és a mindennapok értékeihez, a pillanat telítettségébe, az elme és a szív csendjéhez :a lelassulás, oldódás és csend birodalmába, a meditáció felé. Visszavezet Naphoz, Éghez, Földhöz, a Szélhez, Vízhez, a Természethez, Istenhez.

 

A Turiyam jóga szakrális gyakorlata

A Turiyam jóga teret ad a szakrális gyakorlásnak is, mely munka hátterét, az ősi szellemi tanítások és Yotengrit magyar tanításunk nyújtja.
A szakrális gyakorlat pillére az üres elme mely által tisztább, mélyebb megértéshez juthat a gyakorló. A megfelelő hozzáállással végzett gyakorlás a hála és önemlékezés szakrális mezejébe emel. E gyakorlatban a testi munka, az ősi szellemi tanítások - Yotengrit, esszenciálisan támogatja a ma emberének legfőbb kívánságát: testi-lelki szellemi hármasságának egyensúlyában, értésében élni.

Knolmár Mária

Forrás:
wellnessfarm.hu

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek

 

 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet