Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

 

 

 

Fitt élet

 
 
Káros a korai szex?

 
 
2009.06.25. Fitt élet
 
Kétszer nagyobb az esélye, hogy szexuális úton terjedő betegséget kap el az, aki 13-14 évesen kezd el nemi életet élni. A fertőzések pedig gyakran járnak katasztrofális következménnyel: a beteg elveszítheti nemző- és fogamzó-, vagy akár teljesítőképességét is.
Fitt élet
 
 
Ezt állapították meg egyesült államokbeli orvosok, akik 8500 felnőttet kérdeztek és vizsgáltak meg a kutatás során. Döbbenetes, de a Blikk és a TNS Hungary felméréséből nemrég az is kiderült, hogy Magyarországon a 10-13 éves fiatalok 21 százaléka már belekóstolt a szexbe. Szakemberek szerint ez nem is csoda, hiszen a filmek, a divat, a reklámok szinte kizárólag a szex körül forognak, erre sarkallják őket. Pedig a kórokozók mellett más veszély is leselkedik rájuk, amely miatt negyvenéves korukra búcsút mondhatnak a testiség örömeinek.

A tinik azt hiszik, hogy a szextől lesznek modernek, felnőttek, szabadok. Pedig legalább 16-18 éves korig várni kellene vele. Akkor már valamennyire érettek rá, de korábban egészen biztos, hogy nem. Óriási a veszélye, hogy lelkileg sérülnek, kiábrándulnak, s mire felnőnek, már nem is találják örömüket benne - tette hozzá Rusz Edit szexológus.
 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet