idősebbek, nem jó egyedül kelni, feküdni. Milyen tényezők irányítanak bennünket abban, hogy ki lesz életünk párja? Párválasztásunkat befolyásolja neveltetésünk, szüleink elvárásai, személyes élettörténetünk, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Meg nem oldott problémáink sodornak bennünket arra az útra, amiről éppen, hogy letérni szeretnénk. Ezt hívják a pszichológiában ismétlési kényszernek. Gyakori, például, hogy az a felnőtt, aki gyermekként szenvedett apja/anyja alkoholizmusától, maga is alkoholista párt választ.

Amíg valamilyen módon fel nem dolgozzuk a problémát, addig ismételten szembe fogunk kerülni vele, ily módon megteremtve magunknak a változtatás lehetőségét. Ugyanakkor, mivel mi magunk nem változunk meg, ezért legtöbbször kudarcot vallunk, nem tudunk pozitív irányba fejlődni. Nem szabadna megfutamodnunk a problémák elől, párunkkal kapcsolatos gondjaink tulajdonképpen mindig saját magunkról (is) szólnak. Ne felejtsük el, hogy életünk társát nem véletlenül választottuk! Első hallásra talán megdöbbentő, de igazából hálásak lehetünk neki, amiért olyasmire segít rátalálnunk, ami addig rejtve volt a szemünk elöl.

Sokunknak vannak problémái ezen a téren. Az interneten tanácsot kérők között sem ritka, aki párjával nem találja a hangot, ezért keres meg.

Ilyenkor a másik fél hibáztatása nem visz előre bennünket, persze sokszor segít a panaszkodás, a másikkal szembeni harag, düh kiengedése. Nem könnyű számot vetni saját szerepünkkel, már ami a vitákat, veszekedéseket illeti. Ehhez idő kell. Ha fel tudjuk ismerni a párhuzamot saját élettörténetünk és az aktuális párkapcsolati konfliktus között, nagyot léptünk előre. A következő lépésként, talán már azt is el tudjuk képzelni, mit érezhet - valójában - a párunk, amikor mi valamilyen módon viselkedünk vele szemben. Lehet, hogy korábban ezt egészen máshogy láttuk. Tisztánlátásunkat haragunk, sértettségünk, gyengeségünk zavarta meg. De például, ha pszichológushoz járunk, akkor képessé válhatunk rá, hogy objektíven lássuk saját szerepünket, amit a párunkkal folytatott csatározásokban betöltünk akár agresszorként, akár áldozatként veszünk benne részt.

Szomorú, hogy hány kapcsolat megy tönkre, mert a felek, nem képesek arra, hogy a szituációt torzításoktól mentesen lássák. Kilépnek a tönkrement kapcsolatból, vagy éppen végig szenvedik benne az életüket. Lehet, hogy új társat keresnek, akivel újra tudják játszani az egészet. Ám a problémát nem megoldják, csupán elodázzák.