majd az ehhez tartozó pszichológiai szerep erre épül rá. A nemi szerep tehát a kultúra terméke. Minden kultúra a férfiak és nôk közötti biológiai különbséget kiszínezi az emberi tevékenység szinte minden területét átható szokások, hiedelmek, merev normák sokaságával. A társadalom íratlan szabályokkal, elvárásokkal határozza meg, hogyan kell egy kislánynak, kisfiúnak, majd késôbb egy nônek ill. férfinak viselkednie. Sôt, még azt is, hogy milyen személyiségjegyekkel "illik" rendelkeznie, milyen szerepeket tölthet be. A kultúra által az adott nemhez megfelelônek tartott viselkedések és tulajdonságok elsajátítását nemhez igazodásnak nevezzük. Fontos tudni, hogy a nemi identitás nem azonos a nemhez igazodás (nemi szerep) fogalmával. Gondoljunk csak egy lázadó tini lányra, aki nagyon is tudatában van saját nemével, mégsem kerüli az un. férfias viselkedéseket, sôt! (pl.: káromkodás)

Vajon a nemi identitás és nemi szereptanulás egyszerűen csak a kultúrális elôírások, elvárások terméke-e, vagy valami "más" is közrejátszik benne?

A szociális tanuláselmélet a nemhez igazodó viselkedéseket úgy kezeli, mint minden egyéb viselkedést, nem feltételez semmilyen sajátos pszichológiai elvet vagy folyamatot annak magyarázatában, miként igazodnak a nemüktôl elvártakhoz a gyerekek. Egyszerűen azt állítja ez a teória, hogy a gyerekeink azt tanulják meg, amit a környezet (a kultúra) jutalmaz ill. elkerülik, amit büntet. S mivel a nem az, ami alapján a kultúra jutalmaz, ill. büntetéseket osztogat, így igazodik a gyerek a saját neméhez.

Sokféle megfigyelés, adat támasztja alá a szociális tanuláselmélet magyarázatát. A szülôk valóban különbözôképpen jutalmazzák, ill. büntetik a nemeknek megfelelô, ill. azzal ellentétes viselkedéseket, ugyanakkor ôk maguk az elsô minta a gyerekeik számára. Már a csecsemôket is másképp (más színű ruhába) öltöztetik, más játékot kapnak attól függôen, hogy fiúk-e vagy lányok. Óvodáskorúak megfigyelésekor azt találták, hogy a szülôk megjutalmazzák lányukat az öltözködésért, a táncolásért, babázásért, míg bírálják, megszidják a játékok szétszedéséért, szaladgálásért, ugrálásért. Ezzel szemben a fiúkat megdícsérik építôkockával való játszásért, autózásért, de bírálják, ha babáznak, vagy segítséget kérnek.

Végül a szülôk mind verbálisan, mind fizikailag többet büntetik a fiúkat. Felmerült egy kérdés, hogy talán azért viselkednek a szülôk másképp a különbözô nemű gyerekekkel, mert csecsemôknek a veleszületett temperamentumuk más. A fiúk pl. több figyelemet követelnek környezetüktôl, és eleve nagyobb fizikai agresszióval rendelkeznek, mint a lányok. Lehet ebben a gondolatban is igazság, de az világos, hogy a szülôk a gyerekeikhez sztereotíp elvárásokkal közelednek. Közülük is inkább a papák, és fôleg a fiúkkal kapcsolatban rendelkeznek merev sztereotípiákkal. Ennél talán maguk a gyerekek követelik meg jobban a hagyományos nemi szerepviselkedéseket. Különösen a fiúk bírálják egymást ("síró, pityogó"). Azok a szülôk, akik tudatosan törekednek arra, hogy gyerekeiket nemi sztereotípiák nélkül neveljék, gyakran rémülten tapasztalják, hogy erôfeszítéseiket a kortársak hatása elnyomja. Általánosságban is elmondható, hogy kultúránkban a fiúk nôies viselkedésének tabuja erôsebb, mint a lányok férfias viselkedéséé."Puhány" férfinak lenni kevésbé elfogadható, mint "vagány" nônek lenni. A szülôk és kortársak befolyása mellett a TV is fontos szerepet játszik a nemi szerepek sztereotípiáinak megerôsítésében.

Azonban vannak olyan jelenségek, amelyeket a szociális tanuláselmélet nem képes egykönnyen megmagyarázni.A gyereket eleve úgy kezeli, mint a környezeti erôk passzív befogadóját.

Egy másik elgondolás -a kognitív elmélet- azzal foglalkozik, hogyan alakul ki a nemi identitás, és nem azzal, hogy miképp sajátítja el a gyerek a saját nemének megfelelô viselkedéseket a jutalmak nyomán (szociális tanulás). Maga az identitás lassan fejlôdik, kb.2 és 7 éves kor között. Az ilyen korú gyerekek túlnyomó részt a vízuális benyomásaikra hagyatkoznak, így pl. a legtöbb 4 éves gyerek szerint a nem (szexus) megváltoztatható (pl. átöltöztetéssel), míg a 6-7 évesek döntô többsége szerint már nem. Azt is nehéz megválaszolniuk a kicsiknek, hogy ha felnônek, anyukák vagy apukák lesznek-e. Az elmélet azt állítja, hogy 2-2 és fél éves korban belép a képbe a nemek különbségeinek tudatosulása, vagyis a nemi identitás döntô szerepet játszik a nemhez igazodásban.

A menet a következô: "Én fiú/lány vagyok, ezért fiús/lányos dolgokat akarok csinálni". Más szóval nem a külsô jutalom a motíváló erô, hanem az, hogy saját nemi identitásának megfelelôen viselkedjék. ( Próbáljon csak meg egy anyuka rózsaszínű harisnyanadrágot adni kisiskolás fiára, még síruha alá sem lesz hajlandó felvenni, pedig nem is látszik.) A kisgyerekek sokkal komformisabbak a nemi igazodásban, mint a szüleik. Ezért lehet az, hogy a feminista szülô döbbenten tapasztalja, hogy körültekintô nevelési módszere nem "fog" a gyerekén. Azonban egy kutató házaspár vizsgálataiból arra a következtetésre jutott, hogy ha a gyerekeket a lehetô leghamarabb megtanítják arra, hogy a "fiúság" és "lányság" meghatározói a nemi szervek, ez ellenállóvá teheti ôket a kultúra nemi szerepeinek automatikus elfogadásában.

Egy biológiai ismereteket magáévá tett kisfiú beszélgetése mulatságosan reprezentálja a különbözô "tudásszintet":

(Jeremy) Janó naívan egy hajpántot tett a hajába, mire társa bizonygatta:" Te lány vagy, mert csak a lányok hordanak hajpántot". Janó hosszas bizonygatás után végül letolta a nadrágját, és megmutatta a hímvesszôjét, azonban ez sem volt meggyôzô a másik fiú számára: "Fütyije mindenkinek van, de hajpántot csak a lányok hordanak."

Láthatjuk az eddigiekbôl, hogy a nemiséget körülvevô hitekkel-tévhitekkel teli kultúra szövevényeit hogyan sajátítják el a gyerekek, sôt, még azt is meg kell tanulniuk, hogy a férfiak és nôk közötti különbség annyira fontos, hogy egyfajta szemüvegként kell használni, ezen keresztül nézünk mindent. És ezt a "szemüveget" nemi sémának nevezték el. Ennek a szemüvegnek nem vagyunk tudatában, hisz számunkra átlátható. Ezért van az, hogy a szülôk, tanárok nemcsak közvetlenül tanítják a nemi sémákat, hanem viselkedésükkel, attitűdjükkel is. A nemiséma-elmélet tehát arra a kérdésre is választ tud adni, hogy miért kell a gyerekeknek az énképüket elsôsorban a nemük köré szervezni.