Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet
 
Tóth Tímea
 
Fitnesz, testépítés és életvezetési tanácsadó
   
 
Elérhetőség:
 
 
 
2006-2007 a Fitnessz Company tanulója voltam rekreáció szakon. Az iskola elvégzése után úgy gondoltam ennél mélyebben is szeretnék beletanulni a sportal kapcsolatos ismeretekbe, ezért idén elkezdtem a TFTI Testépítés és Fitnessz szakát. Jövőre pedig reményeim szerint az IFBB lelkes tanulója leszek. Gyerekkorom óta szerepet játszik életemben a sport. 7ével ezelőtt lépet be életembe a fitnessz világa. Azóta kisebb megszakításokkal ugyan de életem részévé vált ez a világ, évről évre egyre inkább.

Elég sok fajta sport irányzatba kipróbáltam magam, ebből kifolyólag sok óratípust ismerhettem meg. Szívemhez mégis legközelebb a konditermi edzések állnak, és ez által a testépítés. Rá kellett jönnöm, hogy az emberi szervezett sokkal összetettebb, mint ahogy gondoltam. Próbálok minél többet olvasni és informálódni ezekben, a témákban, és megpróbálom a már megszerzett tudásomat minél több emberhez eljutatni.A sport nagyon sokkmindenre megoldást nyújt. Nem csak a túlsúlyosoknak ajánlott, hanem mindenkinek, aki boldogságra vágyik.

Életünket sokkal tartalmasabbá és izgalmasabbá teheti. Nem elhanyagolható a szociális jelentősége sem, hiszen új ismeretekre, új ismerősökre és akár életünk végéig tartó barátságokra tehetünk szert. A sportolás hatására kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak és boldogabbak leszünk.Szeretném legjobb tudásom szerint bemutatni és megszerettetni a sport szépségeit. Bátran fordulj kérdéseiddel hozzám, ígérem legjobb tudásom szerint válaszolok.

Terem ahol megtalálható vagyok : Fitness 2000

 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet