Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Belső egyensúllyal és harmóniával kezdjük az új évet!!
 
 
2008.12.29. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
Korábbi cikkeimben már írtam arról, hogy mennyire fontos a környezetünk tisztasága a rend, és a harmónia, melyek ugyancsak befolyásolják mindennapi életünket. Igaz, a feng shui újév csak februárban van, azonban jó ha nem viszünk át a következő évre semmi olyan dolgot, ami akadályozna, hátráltatna minket.
Fitt élet

A tértisztítás nem csak a környezetünkre vonatkozik, hanem a belsőnkre, a lelkünkre is. Az utóbbi időben több olyan szituációba találtam magam ahol különböző hatások értek. Előszőr nem tudtam, hogy a fejem a gondolataim szüleménye az ami bennem van, vagy a lelkem akar üzenni nekem. Ezekre a hatásokra kezdtem összekuszálódni. A napi munkámban nem tudtam megfelelően helyt állni, mindent összetörtem, leejtettem, nem tudtam önmagam lenni.....

Egy idő után majd hogynem gondolkodni sem tudtam rendesen. Természetesen azok a a dolgok amik nincsenek bennünk, nem tudnak ránk hatni. Számomra olyan érzéseket hozott elő a helyzet, amire én is rácsodálkoztam. Rövid idő után rájöttem, hogy a lelkem szirénázik. Nehéz volt megszüntetni azt a körülményt amibe benne voltam, mert sokminden mellette is szólt. Azonban úgy gondoltam kell, hogy meg kell adjam magamnak azt a lehetőséget, hogy eldöntsem mire van szükségem.

Két kérdést érdemes ilyenkor feltenni magunknak, hogy ha el akarjuk dönteni a következő lépést.

Ezek pedig: Jó ez NEKEM, kell ez NEKEM? Mindkettőre NEM volt a válasz.

Sokan azért nem lépnek ki egy -egy szituációból legyen az párkapcsolat, vagy munkahely.
- Azért említettem ezt a két fő életterületet, mert talán ezek azok melyek leginkább meghatározzák mindennapjainkat, - mert félnek változtatni, félnek attól hogy egyedül maradnak, vagy egy rosszabb szituációba kerülnek. Pedig sokszor az egyedüllét sokkal hasznosabb mintha tönkre tennénk magunk, és egyben a másik életét.

Miután nemet mondtam a helyzetre kiszálltam a körhintából, a lelkem is helyre állt. Eltűntek a rossz érzések, és megint önmagam tudtam lenni. A legnagyobb tanulsága az volt a történteknek, hogy korábban is voltam már hasonló szituációban és akkor úgy gondoltam, hogy mivel a sors elém vetette, úgy gondoltam valószínüleg meg kell éljem ezt a helyzetet. Nem minden esetben van így. Ha szeretjük magunkat, akkor megkell tudjunk lépni azt ami saját magunknak jó. A szabad akarat mindig rendelkezésre áll. Tegyük azt ami NEKÜNK - MAGUNKNAK JÓ!! Szeressük ennyire önmagunkat. Egy ismerősömtől kaptam egy CD felvételt, és úgy gondolom a mondanivalója mindenki számára hasznos lehet így ezúton szeretném megosztani Önökkel ennek a felvételnek egy apró üzenetét. Talán így könnyebben tudjuk megtisztítani a saját lelkünket. A legtöbb ember tele van méreggel. Ezek negatív érzések, düh, gyűlölet, féltékenység amit magunk vagy mások iránt érzünk. Ezekkel a negatív gondolatokkal, érzésekkel megkmérgezzük magunkat.

Betegek és boldogtalanok leszünk. Engedjük el ezeket a negatív érzéseket. Ami nincsen bennünk az nem hat ránk. Meg kell tudjunk bocsájtani!!! Ehhez azonban meg kell szabaduljunk az ítéletektől. Ez ugyen nem könnyű dolog. Folyamatosan ítélkezünk. Kezdjünk el tudatosan oda figyelni a gondolatainkra mielőtt kimondjuk. Miután ez sikerült és azt vesszük észre, hogy ismételten ítélkezünk mondjuk az magunkban, hogy gondolatok, gondolatok. Mintha azt mondanánk, hogy enye benye. A tudatosság rá fog ébreszteni olyan dolgokra amit eddig nem vettünk észre, és korábban sok szép dolog mellett elsétáltunk. Tehát segít abban, hogy az itt és most-ban éljünk. Segít megélni a pillanatot. Elsősorban saját magunkank kell, hogy megbocsájtsunk.

Természetesen az ítélkezés szűntelenül ott lesz. Nap végén pörgessük vissza az aznap történt eseményeket éljük át újra, és töröljük a nap folyamán összegyűlt negatív érzéseket, gondolatokat. Miután megbocsájtottuk magunknak azokat a dolgokat amit saját magunk ellen, vagy mások ellen elkövettünk, bocsássunk meg azoknak az embereknek akik már nem élnek.

Mindegyik lépésre legalább egy napot szánjunk, vagy akár több időt is, kinem mennyire van szüksége. Engedjük el azt amire már nincsen szükségünk. Majd utolsó mozzanatként bocsájtsunk meg azoknak az embereknek akik élnek, körülvesznek bennünket.

Egy dologra nagyon kell figyelni. Ha nem tudunk mindenkinek megbocsájtani, akkor nincs értelme a dolognak!! A legegyszerűbb módja a megbocsájtásnak, hogy ha azt mondjuk, és persze érezzük, hogy " MEG SEM TÖRTÉNT." Ne vigyünk át olyan dolgot akár holnapra, vagy a következő évre mely nem szolgál bennünket. Tartalmat a szeretetnek akkor tudunk adni, hogy ha képesek vagyunk megbocsájtani!!! Ha mindezt megtettük, akkor el tudjuk kezdeni szeretni önmagunkat, és másokat is.

Szeressük önmagunkat, és másokat. Ezzel a mondattal kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt!

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet