Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Környezetünk harmonizálása apró praktikákkal otthon, és a munkahelyen
 
 
2008.10.26. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
Néhány apró dolog megváltoztatásával, kiegészítők, és színek használatával sokat javíthatunk környezetünkön. Azálltal, hogy növeljük környezetünk rezgésszintjét, élet és munka minőségünkön tudunk javítani. Semmitmondónak tűnhet, azonban a színek és formák nyomósan befolyásolják hangulatunkat, jó közérzetünket.
Fitt élet
 
 
Így például a fekete a vizet jelképezi, a fehér pedig az arany és fém jelképe. Egyik színt sem jó előnyben részesíteni a másikkal szemben, de fontos megjegyezni, hogy feketét soha ne használjunk a mennyezetekre és tetőkre! A felettünk levő fekete szín veszélyt jelent. Ez vonatkozik irádákra is. Nagy fekete felületeket egyáltalán ne használjunk a falon, a menyezeten, és a szőnyegeken. A falakon és a mennyezeten inkább a fehér színt használjuk, mely egyben a jólét és a gyarapodás színe is! A piros a dél színe, így a déli életterületen, akár a falra festve szerencsét hoz. Így emelni tudjuk hírnevünket. Javasolt a vörös meleg, hamvas árnyalatait alkalmazni. A lakberendezésben a tapétán, a függönyökön, és a szőnyegeken- gyakorlatilag mindend fajta textílián- egyaránt alkalmazhatjuk.

A zöld a pénz színe. A lakás vagy iroda délkeleti, valamint keleti részén kiemelkedő szerepet kap. Kombinálhatjuk a zöld különböző árnyalatait, azonban az élénkzöld szín használata ajánlott, mely a tavasz emelkedő energiáit szímbolizálja. Így érdemes ezzel a színnel erősítenünk lakásunk ezen részeit.Használhatunk műfákat is élénkzöld levelekkel, ezek növelik a jövedelemhez fűződő szerencsénket. A kék a víz színe. Hatásosan alkalmazhatjuk lakásunk és irodánk keleti, délkeleti, és északi területein. Azonban ne vigyük túlzásba használatát, mert a víz erejét nem szabad túlságosan megnövelni. Nem csak a színek, de a méretek is hatással vannak mindennapjainkra. A megfelelő méretű íróasztal segíthet abban, hogy magasabb pozícióba kerüljünk munkahelyünkön. Az ideális íróasztal mérete a következő: 152 cm hosszú, 89cm széles, és 84 cm magas. A szék mérete és formálya ugyancsak jelentős.Magas háttámlájú széket használjunk, mely megtámasztja hátunkat.Ha nem ér végig a hátunkon, az rossz feng shuit jelent. Jó ha a széknek kartámlája is van.

A berendezés feng shuija, az öt elem harmóniáján alapul. Ennek értelmében az északnyugat a nagy fém helye, tehát ezen a területen érdemes tárolni a család, vagy hivatal vagyonát. Íde érdemes helyezni a páncélszekrényt is.Ha az északnyugati terület energiája megfelelően erős, és pontosan fenntartjuk a jin és jang egyensúlyt, akkor terveink és törekvéseink könnyedén valóra válnak. Az egyensúly segít minket abban, hogy mindenki segítőkészen viselkedik majd velünk, akivel akár üzleti, vagy egyéb kapcsolatba lépünk.

Lakásunk, irodánk Délkeleti gazdagságenergiáját növényekkel tudjuk erősíteni. A fikusz nagy kerek leveleivel rendkívül hatásosak. A pénzérmékre hasonlító, olajzöld, húsos levelű növények kítűnő választásnak bizonyulnak. A tüskés növényeket kerüjük. Így például a kaktuszok káros energianyilakat bocsát ki, amelyek idővel felhalmozódnak, és szerencsétlenséget okoznak.

Anyagi gyarapodásunkat, szerencsénket érmékkel, és csengettyűkkel is segíteni tudjuk. Ezeket kössük össze piros szalaggal, vagy zsinórral, mert az növeli jelképük erejét. Használhatunk közönséges rézpénzeket, de a legjobb olyan kínai érméket használni, amelyeknek négyszögletes lyuk van a közepükön. A bejáratnál mindig az ajtón belül helyezzük el az érméket. Ez ugyanis azt jelképezi, hogy a fellendülés, anyagi gyarapodás már a közelünben van. Ha ajtón kívül helyezzük az érméket, az csak a fellendülés ígéretét jelenti és esély van arra, hogy nem válik valóra. Több érme használata nem biztos, hogy több eredményt nagyobb anyagi szerencsét hoz. Három pénzdarab elegendő, de a 3-as szám többszörösét is alkalmazhatjuk. A csengettyűket az ajtókilincsre akasszuk. Ez a szerencse csi energiáját vonzza lakásunkba, irodánkba. A csengettyűk hangja jelképesen a fellendülést és a jó híreket harangozza be. Különösen akkor hatásos a csengettyűk elhelyezése az irodának ajtaján, hogy ha nagy, vagy kis kereskedelemmel foglalkozik a cég. Azonban nem szabad túlzásokba esni!

A nyugati, északnyugati, északi ajtókra apró fémcsengőket akasszunk. Keleten, és dékeleten ne használjunk fémet. Ide kerámiából, vagy kristályból készült csengettyűk alkalmasak. Délen, délnyugaton, és északnyugaton ugyancsak ezen elemek használata alkalmas, mivel figyelnünk kell az elemek harmóniájára. Abban az esetben, hogy ha csak néhány feng shui praktikát valósítanak meg a leírtakból, már tettek azért, hogy közelebb kerüljenek egy szebb és gazdagabb élet megvalósításához.

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet