Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
A konyha és a feng shui

 
 
2008.05.16. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
A konyha elhelyezkedése és az egyes életterületek összefüggése - ennek hatása életünkre. A konyha akárhogy is nézzük az otthonunk szíve. Ha itt feng shui-zunk az bármely más szobánál többet nyerhet, és pozitív hatást gyakorol életünkre, anyagi helyzetünkre. Ez az a hely, ahol fantasztikus ételeinket elkészítjük.
Fitt élet
 
 
Ezért szenteljünk több figyelmet erre a területre. A konyha nem a formális vendéglátásnak való hely. Ezért jó ha a háziasszony részére a lehető legkényelmesebb. Fontosságát tekintve azonban központi helyet kell, hogy elfoglaljon, viszont néhány kritériumnak jó ha eleget tesz. Például nem jó, hogy ha belépünk a lakásba, és a konyhát közvetlenül itt találják. A kínaiak azt vallják, hogy ha a konyha közvetlenül a bejáratnál helyezkedik el, az a család számára túl erős anyagi érdeklődést mutat, ami annyit jelent, hogy ők az evésnek túlságosan fontos szerepet tulajdonítanak. Még egy fontos kritérium a konyha esetében, hogy ne kerüljön közvetlenül a fürdőszoba, vagy a WC szomszédságába. Szimbolikusan azt jelenti, hogy a fürdő vize könnyen magával sodorhatja a háztartás pénzét. Attól függően, hogy konyhájuk melyik életterületre esik, különböző színeket használjanak, ezzel is erősítve az egyes életterületeket, továbbá ezáltal javítva életminőségükön.

Ha konyhájuk az északi Karrier területére esik, akkor használjanak kék, sötétkék színeket, hullámzó formákat. Kombinálhatják a fehér és szürke színekkel, mivel a víz elemet támogatja a fém elem. Tehát variálhatják a kék színt fehér, vaj, és ezek egészen világos árnyalataival. Ha konyhájuk az Észak keletre az önművelés tudás területére esik, melynek eleme föld elem, itt használhatják a föld elemhez tartozó sárga, barna, narancssárga színeket, és kombinálhatják a föld elemet szülő tűz elem színeivel. A piros, bordó színekkel, és ezek árnyalataival. Az egészség család területén, azaz Keleten elhelyezkedő konyha elemei a fa elemek. A zöld és világoskék színek alkalmasak ennek a területnek a megerősítésére. Továbbá használhatnak víz elemeket is, mivel a víz táplálja a fát. Tehát a sötétkék, fekete színek, hullámzó formák alkalmasak ennek a területnek a megerősítésére. Ezen a területen elhelyezhetnek egészséges növényeket, ezekkel is erősítve az életterületet.

Mivel ugyan ehhez az életterülethez tartozik a család, ezért helyezhetnek ide közös fotókat. Arra viszont figyeljenek, hogy ne a tűzhely, és ne a mosogató feletti falra. A konyhának egyik legalkalmasabb életterülete, a Délkelet gazdagság, siker területe. A konyha szimbolikusan gazdagságukat is jelképezi. Ha jókat esznek, isznak akkor pénzük is van rá. Ebben az esetben is a fa, és víz elemek alkalmasak az életterület erősítésére. Helyezhetnek ide akár a hely atmoszférájának megfelelő képeket. Ilyen lehet, egy jól megrakott gyümölcsös kosár, vagy kenyeres kosár. De akár egy bőséget szimbolizáló budhát is rakhatnak erre a területre. Amennyiben konyhájuk a Déli hír, hírnév életterületre esik, ebben az esetben a tűz elemet kell használni.

- folytatás hamarosan

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet