Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
  Hatékonyabb munkavégzés, és jobb fizetés a feng shui segítségével
 
 
2008.03.25. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
A tapasztalat azt mutatja, hogy a tavasz kezdetével nem csak a természet, de a munkahelyek is felélednek. Visszatér az igazi élet. Mindenki visszaérkezik a síelésből, nyaralásból. Újult erővel belevetik magukat a munkába, hogy a következő néhány hónapban,
Fitt élet
amíg a nyári szabadságok el nem kezdődnek, teljes erőbedobással a lehető legtöbb eredményt hozzák ki magukból, és cégükből. Néhány jól megválasztott apró módosítás a munkahelyén, melyel közel hozhatja a siker lehetőségét. A feng shui segítségével még hatékonyabban, és eredményesebben képesek dolgozni a kollégák. Ehhez szeretnék most Önöknek néhány olyan információt, és praktikát elárulni, melyek alkalmazásával saját maguk, és munkatársaik eredményeit is növelhetik. Sokan attól tartanak, hogy bogaras különcnek látszanak majd a kollégák szemében. Persze érdemes óvatosnak lenni. Szerencsére a feng shui számos olyan megoldást is nyújt a bajok elhárítására, amit megtehetünk anélkül, hogy bárki észrevenné. Vegyünk néhány alap dolgot, melyek az eredményes munkához jótékonyan hozzájárulnak. Körültekintően válasszák meg munkahelyüket, irodájukat. Természetesen a magasabb beosztásban levő embereknek nagyobb beleszólásuk van az irodájuk megválasztásában, és kialakításában, mint másoknak.

 

Nagyon fontos az íróasztal elhelyezése

Mindig arra törekedjenek, hogy a szobájuk és az íróasztaluk az egész iroda főbejáratától nézve a jobbra átellenben lévő legtávolabbi sarokban legyen. Minél távolabb, anál jobb. Ne legyen irodájuk, vagy íróasztaluk egy hosszú folyosó végén. A negatív energia mely a hosszú folyosón keletkezik "kiüldözheti" Önöket a helyükről. Soha ne üljenek úgy az íróasztaluknál, hogy a mosdó ajtajára, vagy lépcsőre néznek. Ebben az esetben előmenetelük esélyei beszűkülnek, nehezebb az előbbre jutás. Ne üljenek olyan íróasztalnál ahol fedetlen gerenda van közvetlenül a fejük felett. Ez rossz hatással lehet szervezetükre. Állandó feszültséget, és fejfájást okozhat.

Az ajtónak háttal sem jó ülni. Bizonytalanságot kelthet Önökben, hogy nem látnak rá az ajtóra. Nem tudják ki lép be a szobába. Amennyiben van választásuk ne üljenek közvetlenül szemben négyszögletes oszloppal. Az oszlop éles sarka zavart okozhat munkájukban. Nehezen érnek el eredményeket, és gyakran megbetegedhetnek. A legtökéletesebb választás, ha átköltöznek máshova. Amennyiben ezt nem tehetik meg akkor takarják el az oszlop mind a négy oldalát növényekkel, vagy tükrökkel, hogy eltereljék a kedvezőtlen energiát. Íj módon az oszlopot jelképesen eltüntetik. Miután megvizsgálták környezetüket, és orvosolták a negatív hatásokat fontos, hogy serkentsék a pénz "gyorsabb és több" áramlását. Persze ez csak akkor fontos, hogy ha jobb fizetést szeretnének!

Mindezt elkezdhetik íróasztaluk feng shui-zásánál. Igen, jól értik. Az íróasztalukra is ráhelyezhetik a bagua térképet, és itt is meg lehet erősíteni az egyes életterületeket. Íróasztalukhoz amikor leülnek az az északi terület. Tehát az tekinthető a 'bejáratnak". Ehhez a területhez viszonyítva határozzák meg az egyes életterületeket. Pénz áramlás szempontjából a bal, Önöktől legtávolabb levő hátsó sarok a Gazdagság, siker területe. Aktivizálhatják ezt a területet azzal, hogy ide helyezik a telefonjukat. Helyezhetnek erre a részre fém edényben apró pénzt, vagy egy kisbudhát. De elrejtve az asztal valamelyik fiókjába helyezhetnek egy háromlábú varangyos békát, fém pénzel a szájában. Ezt a szímbólumot nem muszály látható helyen elhelyezni. De rakhatnak erre a területre egy halat is, mely segít abban, hogy biztonságos úton vonzák magukhoz a pénzt. Íróasztaluk leghátsó középső része a hír, hírnév életterülete. Ide rakhatnak egy felkelő napot ábrázoló képet, mely szímbólikusan a napfelkeltével együtt emeli az Önök hírnevét. A képkeret lehet akár piros színű, mely a tűz energiát képviseli.

De rakhatnak gyermekükről, vagy szerelmükről is képet erre a területre. Az embereket ábrázoló képek ugyancsak a tűz elemhez tartoznak. A kép keret ebben az esetben is legyen piros. Figyeljenek arra, hogy asztalukon ne feküdjön egy csomó feldolgozásra váró anyag. Az elfekvő iratok gyakran feledésbe merülnek, és előfordul, hogy túl későn kerül feldolgozásra. Rendezzék azokat álló irattartókba. Tehát figyeljenek oda környezetükre, tartsák mindig rendben. Ezálltal sokkal hatékonyabban tudnak majd dolgozni!

Ezekkel a tanácsokkal kívánok Önöknek jó munkát!

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet