Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Feng Shui szímbólumok és jelentésük

 
 
2007.08.27. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
A jó feng shui nemegyszer bizonyos tárgyakhoz kötődik, amelyek színük, anyaguk, vagy éppen nevük hasonlósága miatt Kínában a nyugalomhoz , a hosszú élethez, vagy más kedvező dologhoz társulnak. Úgy tartják némelyikről, hogy ha ezek a tárgyak megtalálhatók otthonunkban, vagy legalább a képük lóg a falon,
Fitt élet
 
 
az ott tartózkodóknak szerencsét hoz. Egyik korábbi cikkemben már szó esett a hosszú élet jelképeiről, azonban a szímbólumok tárháza oly gazdag, hogy érdemes még néhányat megemlíeni közülük.


A karrier életterületet vizsgálva, és ennek megerősítésére használhatunk akváriumot. Ajánlott kilenc halat bele helyeznünk. Ebből nyolc legyen aranyhal, egy pedig fekete színű hal. A nyolcas szám a végtelen gazdagságot szímbolizálja, így igen szerencsés szám. Az egy darab fekete hal segítséget, védelmet nyújt karrierünkben, valamint egészségünkben.

Ugyanakkor létrehozza az egyensúlyt, hogy ne csak az anyagi dolgok, azaz a pénz domináljon mindennapjainkban. Számomra az egyik legkedvesebb, és tapasztalatom szerint az egyik leghatásosabb szímbólum a vitorláshajó. Szímbolizálja a boldog, egészséges utazást az élet tengerén. Segít abban, hogy a munkalehetőségeket bevonzzuk életünkbe. Egy nagyon fontos dolog! Mindig a lakás belseje fele vitorlázzon a hajó. Ne hagyjuk hogy szerencsénk véletlenül elússzon tőlünk. Kép formályában viharos tengeren úszó hajó sem legyen. Ne engedjük, hogy " Viharos dolgok" történjenek velünk!

Ezt érdemes Önöknek is kipróbálni, ha szeretnének több munkalehetőséget bevonzani mindennapjaikba. Igen hatásos szímbólum. Ez már számtalan esetben bebizonyosodott. Ha egy munkahelyen szeretnénk pozíciónkat stabilabbá tenni, akkor helyezzünk a bejárati ajtóhoz, vagy valamelyik ablakhoz közel egy elefántot. Az elefánt az ormányából nyeri erejét. Szímbolizálja az erőt és a bölcsességet. Egy legenda azt mondja, hogy az elefánt hátán egy drágakőből készült kívánság tartót hord. Ha erre rátesszük kívánságainkat, akkor azok megvalósulnak.


A házasság szerelem életterület jelentősége az az ideális állapot, amelyben a kapcsolatok fejlődnek. A párkapcsolat igen fontos szerepet játszik mindennapjainkban. Talán az egyik legjelentősebb életterület. Mindenki szeretné ha párjával egyensúlyban, és harmóniában élnének. A párkapcsolat területén ajánlott a szímbólumokat párosan elhelyeznünk. Erősíti a házastársi hűséget, valamint a boldogságot a mandarin kacsapár. Ők egy életre választanak párt maguknak. Fiatal házasok számára az örök boldogságot szímbolizálják.

Pünkösdi rózsa bokrot ábrázoló kép igen kedvelt szímbólum, különösen azokban a kínai házakban ahol eladósorban levő lány is van. A pünkösdirózsát a virágok királyának tartják, egyúttal a gazdagság és megbecsülés virága is. Segít abban, hogy a hajadon lányok megtalálják a nagy "Ő"-t. Megemlíteném még a páros pillangókat is. Az átalakulás, az újjászületés jelképe. Kínában a hallhatatlanság szímbóluma. Párban a boldog házasságot jelenti.


Az egészség és család életterülete ugyancsak fontos szerepet tölt be mindennapjainkban. Ezt a területet akkor kell erősítenünk ha szeretnénk, hogy saját és családunk egészsége rendben legyen, valamint családtagjainkkal való kapcsolatunkat is erősíteni szeretnénk. Ha azt szeretnénk, hogy családtagjainkkal erősödjön kapcsolatunk, akkor helyezzünk erre a területre családi fotókat.

Egészségünk erősítésére tehetünk bambuszt erre a területre. A hosszú élet, a tartósság és az állhatatosság jelképe. Örökzöld növény mely egész évben virágzik. Az egészséges hosszú élet szímboluma. Az elefánt mindazon túl, hogy a bölcsesség és az erő szímbóluma, az egészség szímbolumaként is számontartják. Az egészség területének megerősítésére is tökéletes.


A gazdagság siker életterület jelentős hatással bír anyagi helyzetünkre. A teknősbéka segít az anyagi biztonság megteremtésében. Egyben szímbolizálja a hosszú életet, az erőt és támogatást. A hal kínában a bőség és gazdagság szímboluma. A gazdagság területére helyezve a szímbolumot segít abban, hogy a rosszat elűzze a házból. Abban az esetben helyezzük erre a területre ha szeretnénk a pénzt biztonságos úton magunkhoz vonzani.

Buddha szobrát akkor helyezzük erre a területre, ha anyagi helyzetünkön szeretnénk javítani. Ő a boldogság jelképe. A kínaiak azt tartják róla, hogy a hasa tele van mindenféle földi jóval, így a bőség jelképe is.


A segítőkész emberek utazás életterületet abban az esetben kell, hogy megerősítsük ha úgy érezzük, hogy életünk elakadt, nem számíthatunk senkire, valamint ha utazni szeretnénk. Szivárványkristályt lógassunk erre a területre ha el akarunk adni, vagy venni akarunk valamit.Serkenti a segítőkész emberek energiáit, így több lehetőség adódik. Akkor függesszük fel, ha segítségre van szükségünk ügyeink intézésében. A Kínai 6-os pénzérme piros szalaggal átkötve segíti a családfőt az anyagiak területén. Akkor kifejezetten ajánlott ha pénzügyi gondok nyomasztanak bennünket. Ha pedig utazni szeretnénk, helyezzünk ide képet arról a tájról ahova el szeretnénk jutni. Aktivizálja az utazás területét.


A kreativitás gyermekek életterületét érdemes akkor megerősítenünk ha szeretnénk, hogy gyermekeinkkel való kapcsolatunk javuljon, vagy erősödjön. Helyezzünk ide fotókat gyermekeinkről, vagy az általuk készített rajzok is erősítik ezt a területet.

A gyermeket tervező párok esetében a piros fuxia segíti a gyerek terület energiáját, gyermekes családnál pedig megerősíti a gyermekekkel való kapcsolatot. Kreativitásunk fokozása érdekében helyezzünk kristályfigurákat, kristálygolyókat erre a területre. A kristályok ragyogást és fényt hoznak lakásunkba, se ezálltal energiával töltik meg a helyiséget.


Az önművelés tudás területének megerősítésére az egyik legegyszerűbb módszer, ha itt helyezzük el könyveinket. Netán kevés itt a hely, akkor egy két darab könyv is elegendő ahhoz a tárgyhoz kapcsolódóan amit éppen tanulunk.

Segíti a tanulás, tudás elmélyítését a bagoly szímbólum megjelenítése is. A bagolynak van az a képessége, hogy lát és repül a sötétben. Szímbólikus értelemben áthatol a tudatlanság homályán. Ha szeretnénk a megszerzett tudást jól kamatoztatni, akkor könyvjelzőként nyolc kínai pénzből készített pénzsort használhatunk.


A hír, hírnév életterület megerősítése akkor lehet fontos számunkra mindennapjainkban, ha odafigyelünk arra, hogy mások mit gondolnak rólunk. Vagy ha szeretnénk hogy nevünk ismert legyen a szakmában, vagy észrevegyék tehetségünket a munkában.

Az életterület megerősítésére tehetünk egy harangot. Ez a magas pozíció szímboluma. Akkor használjuk ha munkahelyünkön előléptetést szeretnénk. Másik nagyon érdekes szímbólum a főnix madár. A korlátlan lehetőségeket jelenti, mely sikert és szerencsét hoz életünkbe. Segítségével valóra válhatnak elképzeléseink a karrierrel és a jövőnkkel kapcsoaltosan. Van még egy szímbólum, mely a sebességet, kitartás jelképezi. Ez a ló. Azon túl hogy erősít bennünket, valamint kitartásunkat, hölgyeknek segít abban, hogy új párkapcsolatra is szert tegyenek. Vagyis megérkezzen az "udvar-ló". Végül egy olyan szímbólum, mely a lakás bármely részén elhelyezve kifejti jótékony hatását.

Ez a lótusz virág. Mindenfajta szerencsét hoz a lakók számára. Az ezerszíirmú lótusz szellemi megvilágosodás jelent, míg a rügy a nagy lehetőségeket. Az élet és a tökéletesség szímbóluma. Az otthon nevelt lótusz szerencséssé változtatja a reménytelennek látszó eseményeket. Ha az otthonunkban nyugalomra és békére vágyunk valamint szellemi képességeinkre szeretnénk ráébredni, akkor mindenképp használjuk ezt a csodálatos szímbolumot!

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet