Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Energiák optimalizálása

 
 
2007.07.26. Enzmann Éva Feng Shui tanácsadó
 
Ez egy igen nehéz feladat, mivel nem csak a repülő csillagokat kell figyelembe vennünk - amiről előző cikkemben olvashattak, hanem a ház, a környezet, a repülő aktuális csillagok és az ember viszonyát kell együttesen vizsgálnunk. Ebben az esetben a családtagokat érő hatások,
 
Fitt élet
 
 
mind pozitív és negatív értelemben megsokszorozódva jelentkezhetnek. Nem lehet minden elvárásnak megfelelni. Például egy ágy elhelyezésénél legalább tíz szabálynak kell, hogy megfeleljen. Ha mindegyiknek meg akarnánk felelni, akkor az ágyhoz tervezhetnénk a házat. A ház alap asztrologiai térképének felállítása után, a legkedvezőtlenebb energiákat gyengítenünk kell. A repülő csillagokhoz is tartozik egy-egy elem.

E tan szerint az 1-es víz elem, a 2,5,8-as föld elem, a 3,4 fa elem, az 6, 7-es fém elem, a 9-eshez a tűz elem párosul. Mindegyik hordoz egy-egy jelentést is valamely életterületre vonatkozóan. Jelentésétől függően, az öt elem körforgását tekintve gyengíteni, vagy erősíteni tudjuk egy -egy elemmel, a hozzá tartozó színekkel formákkal, vagy az őt gyengítő elemmel csökkenteni hatását.

2 féle csillag pozíciót különböztetünk meg. A hegy és a víz csillagot, melyet egy speciális feng shui számítási módszerrel számolunk ki. Minden csillag - azaz energia, minden lakásban jelen van. A másik fontos szempont, hogy milyen pozícióban. Ezt a ház építési idejéből, és tájolásából határozzuk meg. A kérdés, hogy hol helyezkedik el. A hegy csillag a nyugalmat, csöndet, mozdulatlanságot kedveli, akkor tudja igazán kifejteni hatását. A víz csillag a mozgalmasságot, intenzivitást kedveli. Ezt az energiát a nappaliban, konyhában, és a lakás azon részein vizsgáljuk, ahol állandóan mozgás van.

 

Vegyük sorjába az egyes csillagok jelentését. Az egyes csillag jó energiával bír. Amennyiben hálószobában, azaz hegy csillag pozícioban helyezkedik el, úgy erősíteni tudjuk az emberi harmóniát a családban élők körében. Ha víz csillag pozícióban van, akkor a pénz energiát erősítjük, és ebben az esetben meg is tudjuk mozgatni csobogóval, akváriummal, örökmozgóval stb. Egy ismerősömnek Budapest egyik forgalmas pontján üzlete van. Mielőtt megcsináltam az üzletnek az energia térképét feltételeztem, hogy a bejáratra nagyon jó energia esik. Azért nagyon fontos a bejárat, mert az, az ott lakók, illetve bolt tulajdonosok mindegyikére, valamint az üzletmenetre jelentősen kihat. Tehát a térkép elkészítése után kiderült, hogy egy 1-es csillag helyezkedik el az ajtóban.

Itt ugye a víz csillagot vizsgáljuk, mivel állandó mozgás van. Az 1-es a távoli gazdagságot szímbolizálja. Ha valakinek az üzlete, vagy lakása ajtajában egy ilyen energia helyezkedik el az nagyon szerencsés pénzügyeit tekintve. Ez a kis üzlet is folyamatosan dübörög, jó a forgalma. Ezt a jelen korszak végéig, azaz 2024 februárjáig meg is tudják tartani, mivel a jele feng shui periódus addig tart, és addig a csillagok jelentése sem változik. Ezeket az energiákat tovább tudjuk erősíteni mozgó dolgokkal, mint csobogó, örökmozgó, amelyek folyamatosan mozgásban tartják ezeket a területeket.

Ha már a jó energiákról beszélünk akkor nézzük meg melyek azok amik ugyancsak pozitívan fejtik ki hatsukat. Ezek a 8-as jelen kor száma, és jelen gazdagsága, valamint a 9-es közeljövő gazdagság csillagok. Ha ez a három csillag hegy csillag pozícióban van, és a három közül valamelyikben tudunk aludni, az erősíti az emberi harmóniát az ott élők körében. Az egyik ismerősöm jelentős anyagi gondokkal küzdött. Folyamatosan anyagi problémái voltak. A házat megvásárlása előtt, megvizsgáltuk feng shui szempontok alapján. Az ajtajában egy 8-as jó energia helyezkedett el. Végül nehézségei ellenére belevágott, és megvette a házat.

Azóta pénzügyi problémái megszűntek, viszont lakásának közepén egy négyes csillag helyezkedik el, ami párkapcsolatára jelentősen negatív hatást gyakorolt. Így anyagi dolgai rendbe jöttek, viszont magánélete jelentősen ápolásra szorult. A csillagok sokasága miatt, következő cikkemben tovább bontogatom az energiák jelentését, és hatásukat életünkre.

Várom vissza Önöket!

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
 
 
Fitt élet