Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

 

 

 

Fitt élet

 
 
Fejtsük meg álmainkat

 
 
2009.12.23. Fitt élet
 
Magunk fejtsük meg, vagy kérdezzünk meg másokat? Ez a kérdés időnként elő-előkerül, s nyilván azért, mert valahol minden álomfejtésben meghúzódik egy kétely. Nem tenném le a garast egyérteműen egyik változat mellé sem, mindkettőben vannak tévedési lehetőségek.
Fitt élet
 
 
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a szimbólumértelmezés azért megkíván bizonyos tájékozottságot és szakmai hátteret, ezt pusztán intuícióval nem lehet helyettesíteni. Ha valaki pédául nagyon rosszat , kellemetlent álmodik, akkor szimbolikai és álomértelmezési ismeretek hiányában hajlamos valami rossz dologra gondolni, pedig ez az esetek nagy részében nem így van. Ahogy azt már említettem a szakirodalom egy álomnak nagyon sok funkciójáról beszél, tehát csupán intuícióval kezelni hasonló ahhoz, mintha a matematikában csakis a becslés eszözét használnánk például egy egyenlet megoldása során.

Ha valaki például már elhalálozott személyekkel álmodik, az nem jelenti rögtön azt, hogy már ő is csomagolhat. Ez visszafelé is igaz. Ha például valaki álmában romantikus környezetben vacsorázik a kedvesével, az pontossan arról szól, hogy elhanyagolja őt. Az, akire igazán szükségünk van az életben, sokkal gyakrabban jelenik meg álmunkban kellemetlen vagy nehezen értelmezhető szituációban. Ami a saját álomfejtés mellett szól, az csupán annyi, hogy az adott illető többnyire jobban tudhatja, hogy milyen aktuális élethelyzetben van, milyen gondok foglalkoztatják. A tudatalattink ugyanis ehhez próbál álmok és jelek útján segítséggel szolgálni.

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet