Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Szerelmi mágia

 
 
2009.08.10. Fitt élet
 
Nem tud megfelelő partnert találni? Unalmassá vált a házassága? Lovagja más nők után forgolódik? Hányszor sóhajt fel egy-egy érintett:Bárcsak varázsolni tudnék! De hiszen tud! Csak még nem próbálta.
Fitt élet
 
 
Nem kell hozzá idegen segítség, drágán vett boszorkányság, csak kis elszánásra van szükség és néhány apró tárgyra. Boszorkányüstöt például nem is kell beszerezni, a tennivaló egyszerű, és akkor sem omlik össze a világ, ha az eredmény nem egészen olyan, mint remélte.

 

Kerüljön egyensúlyba önmagával!

Keressen elő egy jól sikerült fényképet önmagáról. Amikor feljön a telehold (hogy mikor van holdtölte, megtudhatja a legtöbb kalendáriumból), vágja ki szív alakúra a képét, és a szélét különböző színű fonalakkal szegje el! Tegye rámába és állítsa az éjjeliszekrényre vagy az asztalára, vegye körül virágokkal, gyertyával - mint a keleti oltárt szokás. Álljon a kép elé, gyújtsa meg a gyertyát és ne gondoljon másra, csak arra, hogy milyen szép azon a képen. Csak az lehet vonzó mások számára, aki önmagával elégedett, aki önmagát szépnek tartja.

 

Mit tegyen, hogy szerelmes legyen?

A növő hold fényében tegyen kis dobozkába néhány csepp illatos növényi olajat, egy kis fürtöt a hajából, levágott körömdarabkákat, kevés koriandert, köményt és sáfrányt! A dobozkát kösse át aranyszínű zsinórral! Most már csak az a dolga, hogy - mintegy áldozati ajándékként - nyújtsa fel a dobozt az éjszakai égnek és kérje a sors segítségét. A varázslat Indiából származik, a növényekben lévő energia képes erőt adni a saját kívánságnak.

 

Ha új partnerre vágyik...

Válasszon ki valamilyen ezüstből készült, önhöz illő kis figurát! (Az alma kitartást jelképez, a létra haladást, a delfin a szerelmet hozhatja. A szimbolikus jelentőségű, ön által vonzónak talált figurát selyemszalaggal kötözze rozmaringághoz, és a holdkorong növekedése idején többször nyújtsa az ágat és a figurát az ég felé! A kapcsolat megszilárdulásáért Három (körülbelül hetvenöt centiméter hosszú) vörös selyemszalagból fonjon copfot, rögzítse a hajához - legegyszerűbben homloktáji masnival oldható meg. A szalagot napkeltétől napnyugtáig kell a hajban tartani, gondolatban minél többet kell a kiválasztottal foglalkozni, közben pedig a csészéjéből vagy poharából kell vizet innia. Azt kell kérnie az égtől, hogy érzelmeit minél jobban megismerje a társa, a kapcsolat megszilárduljon, haladjon, és elkötelezzék magukat egymás iránt. Ha a kedvese valódi érzéseire kíváncsi Növő holdnál illatosítson levendulával egy gyertyát, írja a kedvese nevét pergamenpapírra, és a gyertyát ezzel a papírral gyújtsa meg! Amíg a gyertya le nem ég, a kívánságára kell koncentrálni!

 

Hogy a riválistól megszabaduljon...

Ha féltékeny, mert szerelme iránt túlságosan érdeklődik valaki, akkor írja fel papírlapra a riválisa nevét, és a papírt tegye be a jégkockákat készítő tálba! A papírt két kis ezüstfigurával együtt (egyik a rivális boldogságát, reményeit, másik magát a riválist jelképezi) mélyen vízbe kell fagyasztani. Hogyan lehet a régi bánattól megszabadulni? Tartson bükkfalevelet a szíve fölött, és éjszaka, titokban törölje meg vele a párja homlokát! A levelet ezután tegye egyik kedvenc könyvébe, és egy hónapon át a könyvön kell aludnia!

 

Hogy kedvese gondoljon végre a házasságra...

Tegyen tizenkét diót (termékenységi szimbólum) és a kedvese nevének kezdőbetűit tartalmazó papírlapocskát fa alá, kezével fedje le a tizenkét diót meg a papírt, és teljes erőből koncentráljon az esküvői szertartásra! Ezután varrjon kis selyemzacskót, tegye bele a kettőjükről készült fényképet, a papírlapot és a diókat! A selyemzacskót kösse le és helyezze el a lugasban (vagy a ház narancsvirággal és rózsaszirmokkal díszített sarkában), és mindennap kétszer (délelőtt tizenegykor és délután három órakor) nyújtsa a kezét tenyérrel a zacskó felé. Hogy megkérjék a kezét Újholdnál saját nevét és kedvese nevét hímezze selyemkendőre! A kendőt húzza át aranygyűrűn! Miután csomót kötött rá, rejtse el a lakásban és huszonnyolc napon át tartsa a rejtekhelyen! A szerelmet fokozó varázslat Vágjon félbe teliholdnál egy lila káposztát, a kedvese fényképét és saját képét fektesse a káposzta két fele közé, és a két káposztafelet szorosan összefogva fóliával tekerje át! Hét napig legyen a káposzta a hűtőszekrényben, azután ássa el! Hogyan ébreszthet szenvedélyt?
Készítse el az alábbi mágikus italkeveréket: egy deci konyakba tegyen citrom- és narancsszeleteket, hagyja állni két órán keresztül! Tegyen hozzá borvirágot (borecs), és további két órán át pihentesse a keveréket!
Ezután finom szűrőn (leginkább selyemharisnyán) szűrje át az italt! Ha ezt a partnerével közösen megissza, a férfi többé nem tud önnek ellenállni! Égi sátor a szerelemnek Fessenek együtt a hálószoba mennyezetére, kék-arany színben egy közösen kiválasztott csillagképet! Amikor először fekszenek le a baldachin alá, mindketten esküdjenek meg, hogy kapcsolatukat egész életükön át jó szándékkal és egymás iránti szeretetben fogják ápolni - mindaddig, amíg a csillagok közé nem jutnak. Az egymáshoz tartozás érzésének növelése Aranyoztasson be két kulcsocskát, majd a partnerével sétáljon ki a közeli erdőbe vagy parkba! Ott vágjanak egy-egy tincset egymás hajából, azt húzzák át a kulcson és tegyék gyufásdobozba. Ettől kezdve mindketten magukkal hordják a másik szívéhez vezető és a másik hajával ellátott kulcsocskát.

 

A kapcsolat megszilárdításának módszere...

A kagyló és a tükör egyaránt jól ismert szerelmi szimbólum. Ragasszon a bekeretezett tükörre néhány kagylót és akassza a hálószoba falára! A tükör ettől majd emlékezteti a házastársakat egymáshoz fűződő szerelmükre.
Ha egyelten szóval kellene jellemezni a tanácsokat, azt lehetne mondani, hogy romantikusan régimódiak. De ha ezek a meghatóan naiv módszerek évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt népszerűek voltak (és néha be is váltak), miért ne lehetne ma is kísérletezni velük? Az ember és az érzések , semmit nem változott attól, hogy ma már nem lóháton és holdfényben, hanem autón és kivilágított utcán közlekedik. Hajtincs, selyemkendő, rozmaringág, illatos gyertya, dió, parfümös vörös szalag a combról, aranyozott kulcsocska, és persze a Hold a legfontosabb kellék. Látszólag! Mert a legfontosabb mégiscsak az erős akarat, ami - mint köztudott - csodákra képes! Olykor minden kellék nélkül is.

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet