Az elso ilyen válasz, igenis emlékezünk elozo életünkre. Nem felejtettük el teljesen, a róla, belole való emlékeink el vannak raktározvá és hozzáférhetoek. Spontán is feltunhetnek, például álomban, az elozo élet töredékképeiként. Bizonyos cselekvések, tárgyak is felidézhetik emlékeinket. A hipnózis direkt módszer, amelynek segítségével a "kísérleti" személy visszavezetheto egészen a születéséig, sot azon túlmenoen is, elozo inkarnációiig is. Ha elég kitartóak és türelmesek vagyunk, állandóan gyakorolt tudat- kontroll és mély meditáció segítségével közvetlen kapcsolatot teremthetünk az elozo létek végtelen emlékezet-tengerével.

Vannak jógik, akik nem csak a saját inkarnációikra emlékeinek, mások elozo létét is le tudják írni látnoki képességük révén. Függetlenül attól az igazságtól, hogy képesek vagyunk emlékezni elozo életünkre, az is logikus és értheto, ha azt elfelejtjük.
Csak gondoljunk vissza saját gyermek- és ifjúkorunkra! Hány apró részletre emlékszünk két, három, tíz, tizenkét éves korunkból? Vagy gondoljunk csak a mai napra, ébredéstol elalvásig! Alig valamire emlékszünk. Viszont ha ez így van, márpedig kétségkívül így van, akkor nyilvánvaló, elozo életünkre nem könnyu emlékezni, hiszen attól elválaszt minket a "köztes lét" néha meglehetosen hosszú ideje, és elválaszt maga az emberi lét. Nem beszélve arról, hogy új életünkben egy tökéletesen más, új "ruhába", testbe, környezetbe öltözünk.

Az elozo élet elfelejtését egy hasonlattal próbáljuk szemléletessé tenni. Homályos helyiségben diákat vetítünk vászonra. Ha vetítés közben kinyitjuk az ablakot, és így a déli napfény a vászonra zúdul, a diaképeket nem látjuk tovább, mivel a sokkal erosebb napfény azokat elnyomja, elfedi. A diaképek a továbbiakban szemünk számára láthatatlanokká válnak, noha jelenlétük a vásznon nem tagadható. Tehát miért nem látjuk elozo létünk diaképeit? Mivel jelenlegi létünk "nappali" tudatának eros fénye elnyomja oket. Nem véletlen, hogy elsosorban kisgyermekek emlékeznek elozo életükre, s amint felnonek, elfelejtik.

Ha viszont, a hasonlatnál maradva, érzékeink ablakait és ajtajait becsukjuk, behajtjuk, tehát elvágjuk külvilághoz fuzodo kapcsolatainkat és ezzel egyidoben tudatunk, szellemünk legbelsobb kamrájába húzódunk vissza, miközben belso fénynyalábjainkat a "diákra" és a vászonra irányítjuk, látni fogjuk elozo inkamációink eseményeit, megéljük, újraéljük tapasztalatainkat.

Van egy másik, mélyebb oka is a "feledékenységnek". Képzeljük csak el, micsoda zurzavar keletkezne a mindennapi életben, ha az elozo élet eseményeire a jelen eseményeivel egyidoben emlékeznénk! Mekkora kínlódást okozna, ha az elozo életeinkben elkövetett bunökre pontosan emlékeznénk, és látnánk, hogy bunhodünk értük jelenlegi életünkben! Az emlékezés felesleges megterhelést jelentene. Lessing írja: "Öröm számomra elfelejteni, hogy már léteztem egyszer! Az elozo állapotokra való emlékezés csak a jelen lét dolgainak rossz használatát tenné megengedhetové számomra. És különben is, amit most el kell felejtenem, azt mindörökre el kell felejtenem?"

A Múltra való emlékezés nyomán nagyon sok ember a Múlt igézetében élne, ahelyett, hogy a Jelent próbálná alakítani és megfelelobb Jövot igyekezne a maga számára megteremteni.