Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

 

 

 

Fitt élet

 
 
Az asztrológiai elemek, mint a személyiség belső motivációi
 
 
2007.08.05. Félix Iván asztrológus
 
Az asztrológia által használt négy elem (tűz, föld, levegő és víz) minden anyagi struktúrának és organikus egységes egésznek az alapvető építőköve. Mind­ egyik elem a bennünk jelenlévő energiának és a tudatosságnak egy-egy alap­ fajtáját képviseli. Mint ahogyan a modern fizika bebizonyította,
Fitt élet
 
 
az energia azonos az anyaggal, tehát ennek a négy elemnek az egymásba fonódása és kombinálódása képez minden anyagot. Amikor a halál pillanatában az élet szikrája elhagyja az emberi testet, a négy elem szétválik egymástól, és mind­egyik visszatér az ősállapotába. Csak maga az élet, az organikus, eleven egy­ séges egészként megjelenítődő élet tartja össze a négy elemet.

A horoszkóp értelmezése új és mélyebb tartalmat kap azzal, ha fokozottan fi­ gyelembe vesszük az elemeket, mert így az egyes életenergiáknak a működési mechanizmusa kerül előtérbe ahelyett, hogy pusztán csak ezeknek az energi­ áknak a személyiségvonásokban és a viselkedésben történő külsődleges meg­ nyilvánulásaira koncentrálnánk. Minden ember végső soron a négy elemből tevődik össze. Nem létezhet olyan emberi lény, akiből akár egyetlen elem is hiányozna, mert mind pszichikai, mind testi szempontból ellátatlanok maradnának az illetőben a hiányzó energia feladatai. Mindazonáltal a születési horoszkópban, a személyiség-vonásainkat kifejező bolygók és az Ascendens jegyei által leginkább hangsúlyo­ zott elemek utalnak arra, hogy az illető személy mely energiákhoz és tulajdonságokhoz hangolódott a tudatosság szintjén. Ezek a domináns elemek mutatják meg, hogy mivel "állunk érintke­ zésben", és hogy következésképpen mely energiákat vagyunk képesek a leg­könnyebben hasznosítani a mindennapi életünk során, illetve hogy a tapasz­ talás mely tartományaihoz van természetes és spontán affinitásunk. A horosz­ kópunkban háttérbe szoruló elemek jelzik, hogy melyek azok a tevékenységi tartományok, amelyekkel nem vagyunk tudatos szintű érintkezésben. Ezzel tulajdonképpen útmutatást kapunk arra, hogy mely hozzáhangolódásainkat kell célirányosan fejlesztenünk ahhoz, hogy a teljes élethez szüksé­ges jártasságot megszerezzük a tudatos irányításunkon kívül eső területeken is.

A négy elem lényegének ismerete különösen hasznos valamely egyén pszi­chológiai felépítésének alapvető megértéséhez. A téma jobb átláthatósága miatt, emeljük ki, a Nap-jegy elemét, mivel ez általában domináns szerepet játszik valamely személy általános pszichológiai alkatában. Ez utób­bi tény oka az, hogy a Nap-jegy eleme utal arra, milyen az illető személy vitalitása és önkivetítése, hogy az illető a tapasztalás melyik tartomá­ nyában él benne nap mint nap, és hogy a tudatosságának mi az alaptulajdon­ sága. (Ha egy-egy konkrét horoszkópban több elem is szóba jöhet ilyen vonat­ kozásban, akkor azokat mind aktívnak kell tekinteni.)

A Nap-jegy eleme sok mindent megmutat. Feltárja, hogy "honnan jössz". Úgy is fogalmazhatunk, hogy feltárja, hol gyökerezik a tudatod, a ta­ pasztalás és az észlelés mely tartományához vagy hozzáhangolva, és a léte­ zésnek és a cselekvésnek mely területéről nyered az erődet. A Nap-jegy eleme azt is megmutatja, hogy az illető mit fog fel "valóságként". Az az öntudatla­ nul kialakult kiindulási pont, hogy mi valóságos és mi nem, eleve meghatá­rozza azt, hogy az illető hogyan használja fel az energiáját. Például a levegő-jegyűek a gondolatiság absztrakt tartományában élnek, és a gondolat az ő szá­mukra legalább annyira valóság (sőt még inkább valóság, mint ahogy az a vi­ selkedésükből kiderül), mint bármilyen materiális tárgy. A víz-jegyűek az érzelmeik között élnek, és minden egyébnél jobban az érzelmi állapotuk hatá­ rozza meg azt, hogy éppen hogyan viselkednek. A tűz-jegyűek a felpörgetett, inspirációtól fűtött cselekvés állapotában élnek, és kulcskérdés számukra ezen állapot fenntartása, máskülönben nem maradnának egészségesek és boldo­ gok. A föld-jegyűek az anyagi világ talaján állnak. Számukra az élet minden egyéb aspektusánál valóságosabb az anyagi világ és annak megélhetésre, ter­ melésre használhatósága.

Ugyanezt a differenciálódást fejezzük ki, ha azt mondjuk, hogy a Nap­ jegy eleme feltárja azt az alapvető belső erőt, amely minden cselekedetünknek a motorja. A levegő-jegyűeket az intellektuális hajlamai hajtják, a víz-jegyű­ eket a legmélyebb érzelmi vágyaik, a tűz-jegyűeket az inspirációik és aspirá­ cióik (sugalmaik és törekvéseik), és a föld-jegyűeket az anyagi jellegű szük­ségleteik

A Nap-jegy eleme tájékoztatást ad továbbá arról, hogy valamely sze­ mély hogyan szemléli az életet (vagyis hogy az általános észlelési módja mi­ lyen), és hogy egyáltalában mit is vár az élettől. Az egyes elemek pszichológiai kihatásai a következőképpen összegezhetők: A tűz-jegyűek esetében, az ego úgy érzi, mintha ő "az élet-princípiumnak a világba történő kivetítése lenne, és eszerint is viselkedik", továbbá az ilyen jegyűek keresve keresik a pozitív típusú tapasztalásokat a cselekvés te­ rületén. A víz-jegyűeknél a világba kivetített ego úgy fogható fel, mint amely "minden bizonnyal szenved és védelemre szorul. A víz-jegyűek úgy működnek közre az élet folyásában, hogy "bekapcsolódnak mások érzelmeibe, és hogy a mások érzelmeire való ráhangolódás képessége révén "gyámolító testőrök vagy ravasz ellenségek egyaránt lehetnek.

A föld-jegyűek a világot "az élet megnyilvánulásának te­repeként kezelik, és az anyagi világhoz fűződő ösztönös hozzáhangolódá sukra támaszkodva úgy járulnak hozzá az élethez, hogy képesek kiaknázni és irányításuk alá vonni a természeti folyamatokat. A levegő-jegyűek a világot olybá veszik, mint "valami, amit meg kell érteni és fel kell használni, de a tel­ jes és tökéletes felhasználás előfeltétele a megértés". A levegő-jegyűek men­ tális alapelve ezért az, hogy úgy jobbítsuk az életet, hogy szerezzük meg a rá­ látást a természetes folyamatokra. A levegő és a föld princípiumainak egy­ mást kiegészítő jellegét világosan szimbolizálja az, hogy a Vénusz, a Merkúr és a Szaturnusz közösen uralkodik ezen két elem jegyei fölött.

Mindannyiunknak "táplál­nunk" kell a saját energiamezőnket. A tűz-jegyűeknek az kell, hogy a szabad ég alatt legyenek, a napsütés­ben, hogy magukba szívhassák a Napból kisugárzó tüzet. Arra is szükségük van, hogy fizikai tevékenységet végezhessenek, hogy legyen mivel lecsapol­ niuk a tüzes energiájukat. Ha egy tűz-jegyűnek hosszú ideig bezártságban kell maradnia, vagy ha sokáig nem jut megerőltető mozgáshoz, előbb-utóbb azt kezdi érezni, hogy menten meghal. Ez az oka annak, hogy ha valamilyen be­tegség vagy baleset egy tűz-jegyűt hosszabb időre ágyhoz köt, akkor az gyak­ ran súlyos pszichológiai következményekkel jár rá nézve. A tűz-jegyűek akkor vannak energiájuk teljében, ami­kor a Nap magasan jár, sötétedés után viszont egyszerűen nem tudnak mit kezdeni magukkal. A tűz-energia alkalmas arra, hogy a nyári hónapokban felhalmozzák, és csak később, a hidegek beköszöntével használják fel.

Ralph Metzner egyike azon kevés pszichológusnak, aki az elemek és a személyiségtípusok közötti összefüggéseket tanulmányozta. A Stanford Egyetemen Metzner kis csoportfoglalkozásokat szervezett, ahol különböző elem-kombinációjú embereket hozott össze egymással. Kiértékelve ennek a kísérletsorozatnak a tapasztalatait, és miután mélyebben is belemerült az elemek asztrológiai kapcsolódásainak vizsgálatába, Metzner arra a következ­tetésre jutott, hogy a négy elem mindegyike olyan embercsoportokhoz rendel­ hető hozzá, amelyek "az élményanyagok feldolgozási arányában egy-egy fokozatot képviselnek", és a feldolgozást másként és másként végzik. A saját élményanyag kezelésének ez az eltérő volta a négy embercsoportnál a gyakorlatban oda vezet, hogy a hétköznapi életükben a konfliktusokhoz és az eléjük kerülő akadályokhoz is másként és másként viszonyulnak. A levegő- jegyűek hajlanak arra, hogy felülemelkedjenek a konfliktusokon, és az akadá­ lyokat pedig egyszerűen kikerüljék. Magát a konfliktust elegánsan intézik el még akkor is, ha később esetleg neheztelnek azokra, akik a problémákat előidézték. A víz-jegyűek úgyszintén utálják az összeütközés minden formá­ját (kivéve egynémely Skorpió). Inkább elfolynak mellette, alatta, fölötte, vagy - ha már nincs más - lassanként félresodorják az útjukban álló személyt vagy dolgot. A Skorpiók ezzel szemben néha valósággal keresik a kihívást és a problémát, mert tudattalanul is érzik, hogy a kihívásoktól aktivizálódik ben­ nük a legtöbb erejük és energiaforrásuk. Mindamellett a Skorpiók többnyire inkább a fenyegető hallgatást választják, hogy ne szaporítsák a felesleges kon­ fliktusok számát.

A föld-jegyűek általában szolid természetűek, megvetik a veszekedést, és jobban szeretik apránként felmorzsolni a problémát. De ha a falhoz szorít­ ják őket, olyankor minden további nélkül teljes erőből képesek szétzúzni a gond okozóját. Különösen igaz ez a Bikára, a fix föld-jegyre, aki soha nem keresi a konfliktust, de ha belekényszerítik, hihetetlen erőre és haragra képes. A tűz-jegyűek igyekeznek legyőzni, szétégetni az akadályt, vagy pedig meg­ próbálják elijeszteni azzal, hogy megmutatják az erejüket. Csak nagyon ritkán tanúsítanak taktikusnak nevezhető magatartást. Lois H. Sargent:" Hogyan intézd az emberi kapcsolataidat" című, a horoszkópok összehasonlításáról szó­ ló kitűnő könyvében nagy jelentőséget tulajdonít az elemeknek annak a meg­ értésében, hogy ki-ki hogyan áll hozzá a problémamegoldáshoz. Azt írja, hogy a tűz-jegyűek a kialakult helyzetekre intenzitással reagálnak, "szeretnék a gondot közvetlen cselekvéssel megszüntetni, és inkább impulzívak, semmint m egfontoltak. A föld-jegyűek viselkedését az határozza meg, hogy értelmes végkifejletet szeretnének elérni. Nekik általában megvan a józan eszük, akár használják, akár nem. A levegő-jegyűek inkább kimagyarázni szeretik a dolgokat, és mindenképpen gondolkodnak, mielőtt bármit is cselekednének. A vízjegyűek befolyásolhatók, érzékenyek és intuitívak. Hajlamosak várakozó álláspontot elfoglalni, és inkább megvárni, hogy valaki útmutatást adjon a probléma megoldására."

Mint láthattuk, az elemek megismerése sok tekintetben fejlesztheti az önismeretet, mert megmutatja, hogy hogyan hozhatjuk ki önmagunkból a leg jobbat, hogyan elégíthetjük ki a szükségleteinket, és hogyan tudjuk feltölteni az energiamezőnket. Az elemek tájékoztatással szolgálnak arról is, hogy ho­gyan tudjuk az energiáinkat előnyösen szabályozni és mederbe terelni.

A cikkhez felhasználtam Stephen Arroyo és Charles E. O. Carter munkáit.

Félix Iván asztrológus
asztropirin.ini.hu

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet