Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
 
Párkapcsolat - szeretet

 
 
2008.03.12. Knolmár Mária
 
Nő és férfi kapcsolata az örök téma, mely ma egyre inkább fontossá vált, hiszen a női és férfi szerepek átalakulásának korát is éljük, mely átalakulás hatását, ki-ki megtapasztalhatja a maga környezetében, a saját emberi kapcsolataiban és párkapcsolatában egyaránt.
Fitt élet
 
 
Nagyon aktív és izgalmas kor a mai, számtalan lehetőséggel, ezernyi módszer áll rendelkezésre az életünk megváltoztatására, jobbá tételére, az ember magával és másokkal való kapcsolata, valamint párkapcsolata egyensúlyának helyreállítására

 

Megfelelő hozzáállás

Az emberi kapcsolatokat átalakító, felbecsülhetetlen értékű minőségnek a megfelelő hozzáállást tartom. Olyan érték ez, mely mindenki számára egy lehetséges útja annak, hogy a magával és a másokkal való kapcsolatát rendezni, helyreállítani, mélyíteni tudja. Úgy látom, hogy a ma emberének feltétlenül változtatnia kell hozzáállásán ahhoz, hogy a saját és a másokkal való kapcsolatát tartalmassá, méltóbbá tegye. S ha jobb, szebb, tartalmasabb párkapcsolatra vágysz, el kell fogadd, hogy hozzáállásod megváltoztatása nélkül, csak ideig, óráig működik az életed és aztán kezdődik elölről minden, jönnek az ismétlődések

Helyes hozzáállásod hiányában újra és újra a szenvedést választod, és ezt sajnos, automatikusan teszed. Helyes hozzáállásod megteremti azt a felszabadító lehetőséget, hogy a problémából megoldandó feladatot csinálj, hogy a másik embert, a körülményeidet tükörnek, akár tanítódnak tekintsd, aki pontosan visszajelzi számodra azt, hogy milyen tulajdonságokon kell változtatnod annak érdekében, hogy te magad és így emberi kapcsolataid, párkapcsolatod, az életed hatékonyabban működjön.

 

A felelősség

Ez bizony nehéz, mert itt már megjelenik az érzelmeidért és cselekedeteidért vállalt felelősség kérdése is. De hát mindezek nélkül, nem hiszem, hogy érdemes a párkapcsolat egyensúlyáról beszélni! Hogyan is gondolhatná bárki, hogy elég a másikat, vagy a világot negatívan minősíteni, okolni, azt mondani, hogy a férfiak és a nők ilyenek, vagy olyanok. Igen és nem. Mindenki olyan, amilyen! Persze, a másik okolása, lehet egy nagyon könnyű és divatosan gyors út, mely úton az ember maga elöl elmenekülhet, de sajnos sehova nem vezet. Persze ez nem teljesen igaz, mert igenis vezet, az önsajnálat és igaztalanság érzésének útvesztőibe.

 

Düh és a sérelmek, fogja vagy

Így ha rendezni kívánod kapcsolataidat, vagy érteni a veled történteket, az elfojtás és menekülés ellenében válaszd azt, hogy igenis tudomásul veszed, hogy negatív csapdáid fogja vagy! Fogja vagy a dühnek, a sérelemnek, a kishitűségnek, az önsajnálatnak, még akkor is, ha éppen most jól érzed magad, hiszen a dühöd, sérelmed azonnal felszínre kerül ha valaki megbántott, vagy piszkálódik veled!

 

Nézz szembe a hamis részeiddel

Ha másként szeretnél élni - mindezek nélkül , ezeket le kell állítani magadban! Le kell, hogy fékezd a magadról és másokról való negatív, hamis, valótlan képzelgéseidet. Szembe kell nézned hamis részeddel, hamis személyiségeddel, mert különben folyton veled szembe tolakodik és az életed gátjaivá növi ki magát. A hamis személyiséged leépítésén keresztül tudod megszerezni azt a hozzáállást és Erőt, aminek a támogatásában a magad és a másokkal való kapcsolatod tartalmasabban, emberibben alakulhat. Ez a hozzáállás nem a másiktól függő, vagy a másiknak megfelelni akaró hozzáállás. Más, független. Egy életre szóló tanulás felelősségteljes vállalása, sokszor izzadságos és nehéz...

 

A felnőtt hozzáállása

A helyes hozzáállás, a felelős felnőtt hozzáállása, aki meghaladja és kilép a sértettség, elégedetlenség, önteltség és önsajnálat játszmáiból, mivel tudja, hogy lehetetlen bármit is megváltoztatnia emberi kapcsolatai, a párkapcsolata, és az élete tekintetében addig, míg magán belül gyökeres változtatásokat nem tett, illetve ha a játszmákat, a könnyebb utat választja. Amíg a másik a hibás, amíg a veszekedés a megoldás, amíg" ha megcsaltál én is megcsallak" hadakozása zajlik, változás csak a játszmák tarkaságában várható.

 

A szeretet kihívásának választása

Éppen ezért úgy látom, meg kell haladni a játszmák hamis ígéreteit, meg kell haladni a méltatlan és kilátástalan, értelmetlen, és egymást bántó, sértő viselkedést. Ha a ma embere valóban, vagyis a szívéből változtatni akar, akkor a: a figyelmes, megértő, türelmes, sokszor a lemondással járó önmérséklet, elfogadás és figyelmesség hétköznapi gyakorlatát választja. A mai világ káprázatát figyelve ez óriási kihívás, de mi más érné meg jobban, mint szeretni?

Knolmár Mária

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet