Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

 

 

 

Fitt élet

 
 
Egészséges táplálkozás a mindennapokban
 
 
2007.07.02. Fitt élet
 
Az egészséges táplálkozási szokások elsajátításában a családi minta a legfontosabb, de az iskola szerepe is jelentős. A napi étkezések közül a legfontosabb és gyakran mégis elhanyagolt a reggeli. Ahhoz, hogy a napunk jól induljon, feltétlenül szükséges, hogy ne hagyjuk ki ezt az étkezést.
Fitt élet
Ébredés után a legalacsonyabb a vércukorszintünk, ezért nagyon fontos, hogy együnk valamit, mielőtt munkába, iskolába indulunk. Természetesen sok múlik a családi mintán. Azonban a szülők gyakran elintézik ezt a kérdést azzal, hogy majd úgyis kap a gyerek az óvodában/iskolában reggelit, vagy rosszabb esetben a kezébe nyomnak pár száz forintot, rábízva, hogy vegyen magának valamit. Vajon tényleg reggelire költi majd a kapott pénzt a nebuló?

Egy Cambridge-ben végzett kutatás rámutatott ennek a hozzáállásnak a következményeire. 153 általános iskolában lehetővé tették a diákok számára, hogy ingyen fogyaszthassanak reggelit a tanév során. Az iskolákból 30-30 második és hatodik közötti osztályokba járó diákokat választottak ki, akiket kikérdeztek étkezési szokásaikról. Azt tapasztalták, hogy az ingyenes reggeli biztosítása önmagában nem ösztönözte őket a táplálkozási szokásaik megváltoztatására. Bár a reggelizők aránya 16%-ról 40%-ra nőtt, a "reggelit átugró" diákok aránya (4%) nem változott. Az iskolában reggelizők otthoni és hétvégi szokásai pedig nem változtak, táplálékbevitelük lényegében ugyanaz maradt.

Ha nem szoktatjuk hozzá a gyerekeket, hogy indulás előtt reggelizzenek, akkor a későbbiekben rögzül a "nem reggelizés" rossz szokása, amiről még ingyen reggelivel sem lehet leszoktatni őket. Ennek eredménye, hogy a gyerek az iskolában figyelmetlen, ingerült lesz, vagy ebédig rosszkedvűen ül. Amit pedig elmulaszt a tanórákon megjegyezni, azt délután nem fogja tudni pótolni.

Ha eddig nem volt szokás a családban a reggeli, még nem késő elkezdeni. Érdemes változatosan összeállítani a család tagjai számára a nap első étkezését: például egy szelet teljes őrlésű kenyeret sovány felvágottal, vagy sajttal, idényjellegű zöldséggel, valamint egy bögre tejes itallal; joghurtos-zöldfűszeres túrókrémet magvas pékáruval; esetleg gabonapelyhet vagy müzlit tejjel, illetve gyümölcslével.

Forrás:
Tudomány és életmódtanácsok Hírlevél

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet