Fitt élet
Fitt élet
 
 
 

 

Fitt élet

 
  A súlygyarapodás összefügghet a melldaganatok kialakulásával
 
 
2007.10.27. Fitt élet
 
A daganatos megbetegedések folyamatosan a tudományos kutatások középpontjában állnak, kialakulásukkal rengeteg tanulmány foglalkozik. Az egyik legfrissebb amerikai publikáció a felnőttkori súlygyarapodás mértékének és a melldaganatok kialakulásának kapcsolatát mutatja be.
Fitt élet
 
 
A több mint öt éven át zajló kutatás szerint - amelyben 1166 mellrákban szenvedő, valamnt 2105 egészséges nő vett részt - a menopausa után levő hölgyek esetében a felszedett plusz kilók nagyobb rizikót jelentenek, mint az eredetileg nagyobb testtömeg, viszont a fiatalabbak esetében nem mutattak ki ilyen összefüggést. Az idősebbeknél minden 5 kg testtömeg-többlet 4%-kal növeli a betegség kialakulásának esélyét. Szignifikáns összefüggést találtak a magasabb derékkörfogattal rendelkezők és a mellrák kialakulása között. Azok a személyek, akik az első terhességük után híztak meg, magasabb rizikóval rendelkeztek a mellrák kifejlődését illetően.

Az eredményekből kiderül, hogy vannak olyan periódusok az életben, amikor a testtömeg-növekedés nagyobb kockázatot jelent daganatos betegség kialakulásának tekintetében. Ezért próbáljuk lehetőség szerint állandó szinten tartani ideális testtömegünket felnőtt életünk során.

 
témában kérdezd
Fitt élet
kapcsolódó cikkek
 
 
Fitt élet
 
 
Fitt élet