(vagyis egyre magasabb hígításaival) próbálkozott. Rájött, hogy csak akkor használhatók a magasabb hígítások, ha minden egymást követő hígítási lépés során erőteljesen ütve-rázza, vagyis energiát közöl az oldattal ("dinamizálja"). Ekkor a hígított szer nemhogy elveszítené hatását, hanem sajátosabb, összetettebb hatást mutat. Ezt az eljárást (hígítás +dinamizálás) nevezte potencírozásnak.

A szerek elkészítése napjainkban világszerte, az erre specializálódott laboratóriumokban, gépesített módszerekkel történik (pl. Remedia, Helios, stb.). Ezek a nemzetközi EU-előírásoknak, a német hivatalos gyógyszerkönyvet kiegészítő Homeopátiás Gyógyszerkönyvnek (Homöopathisches Arzneibuch HAB 2006) és Hahnemann útmutatásainak megfelelően, kontrollált minőségben készülnek.

Aszerint, hogy a hígítási lépések során hányszorosára hígítanak, és hányszor ütve-rázzák (dinamizálják) az oldatot, a potencírozott szerek előállításához három eljárás használatos. A D-potencírozásnál minden lépésben tízszeresre, a C eljárás esetén százszorosra, a Q-(vagy LM-)potencírozásnál ötvenezresre hígítanak. A D és C esetén lépésenként tízszer, a Q-nál pedig százszor dinamizálják az oldatot.

Első lépésben az előkészített (ásványi, növényi, állati, stb. eredetű) kiinduló anyagból vesznek egy részt, és azt a megfelelő (pl. a C-sor esetén 99) rész hígító anyaggal (tejcukor, alkohol vizes oldata, desztillált víz) potencírozzák. A következő lépésben az első oldatból, tehát a C1, D1, vagy Q/LM1-ből vesznek egy részt, s azt potencírozzák. Ez lesz a C2, stb. Tehát minden lépésben az előző lépés "eredményét" vetik alá ugyanannak a folyamatnak. Érdekessége a potencírozásnak a hígítási sor "diszkrét" hatékonysága. Vagyis: nem minden hígítási foknak van hatása. Úgy tűnik, mintha csak bizonyos nagyságrendű különbségek képviselnének információt, és tudnának ezáltal hatást kifejteni a szervezetben.

Ezért a homeopátiában csak bizonyos potencia-fokozatokat használunk. Pl. a C-sorból a 3, 5, 9, 12, 15, 30, 200, 1000, 10.000, 50.000, 100.000 és 1.000.000 potenciákat. Megfigyelhető, hogy két egymást követő "hatékony" nagyságrend között egyre nagyobb a távolság. Mintha az eljárás során egyre kisebb változások lépnének fel, és egyre több lépés kellene ahhoz, hogy olyan mértékű legyen a különbség, hogy azt a szervezet változásként, vagyis információként értékelje.